|
Témaindító hozzászólás
|
2014.03.12. 21:29 - |
A roxforti könyvtár több ezer polcon könyvek tízezreit sorakoztatja fel rengeteg szekcióban. A könyvtár végében található a zárolt rész, melyet alsóbb éves diák csak tanári engedéllyel látogathat. A könyvtár este 8-kor zár. A csokoládé (és valószínűleg az összes többi étel) fogyasztása a könyvtárban szigorúan tilos. A könyvtárban van várólista is, melyben a tanulók előre kifejezhetik könyvigényüket. |
[48-29] [28-9] [8-1]
 Hallgattam ahogy a nő jajgat. Szórakoztatott a dolog ,mint mindig ha valakit "kínzok".
-A kelések viccesek. - mondtam vigyorogva. - Lehet ,hogy gyerekes ,de hasznos. - erősítettem meg véleményem. Amikor a nő már nem jajgatot ,csak fájdalmasan nyögdécselt elkezdtem a lány arcát fürkészni. Tisztán látszott ,hogy nem tetszett neki . - Leállítsam az ártást? |
 Elvigyorodtam, amikor megláttam a nőn a különböző méretű és színű keléseket. Eleinte valóban viccesnek találtam, viszont amikor láttam, hogy az asszonynak már nem annyira kellemes érzés, azonnal lefagyott az arcomról a mosoly. Plusz, azt sem szerettem volna, hogy Mr. McGorf lássa, hogy azért valamennyire mulattat a cselekedete. A homlokomra csaptam, majd felé fordultam - Kelések? Komolyan? - kérdeztem felvont szemöldökkel. - Miért kell ennyire gyerekesnek lenni? - tettem fel egy újabb kérdést, és a könyvtár ajtaja felé pillantottam, és hallgattam a nő nyögéseit. Igyekeztem leplezni a sajnálatomat. |
Elégedett vigyor ült ki az arcomra és hallgattam a nő visítását amíg lehetett. Már épp nyúltam a pálcámért amikor Isy elkezdett kifele rángatni. - Ne ! Ne én még meg akarom átkozni ! - mondtam - Carbunculus ! - küldtem még gyorsan a nőre az ártást. Elkezdtek daganatok és kelések nőni a bőrén. Mikor már kint voltunk a nő akkor eszmélt fel és kezdett felém jönni. - Colloportus ! - intettem gyorsan mire a könyvtár ajtaja bezáródott.. - Hát az ééjszakát bent tölni...- mondtam- Csak nem hagyom ,hogy így beszéljen ! |
A könyvtáros hölgy felháborodott pillantással méregette Matthiast. Vörösödni kezdett, mint a mérges pulyka, majd sipító hangon ordítozni kezdett velünk, hogy azonnal menjünk innen. Nem akartam felesleges problémát, ezért egy suhintással összeraktam a cuccaimat, majd megragadtam a fiú karját, és elkezdtem kifelé ráncigálni a könytrából. Már rég kint voltunk a folyosón, de még oda is hallottam a nő visítását. Ha a muglik között lennénk, már valószínűleg kihívták volna hozzá a mentőket, és befektették volna a többi elmeháborodott közé. - Ügyesen elintézted, szőkeség! - néztem komoran a srác szemeibe, amikor már néhány méterre a könyvtár ajtajától megálltunk. |
- Őszintén szólva nem tudom ... én csak végeztem a dolgommal és elraktam ami nem kell - vontam meg a vállam . Hamarosan megjelent a könyvtáros nő. - Magának is ideje lenne elmenni. Nem tetszik a hangja. Visz'lát! - integettem "kedvesen" mosolyogva. Már gondolkoztam rajta ,hogy küldök a könyvtárosra egy rontást ,esetleg átkot. Egész jó ötlet. Ha megszólal akkor már küldöm is... |
Fújtattam egyet, és megforgattam a szemeimet. Pontosan ezt a választ vártam, vagy legalábbis valami hasonlót. Végre valami, ami nem okozott meglepetést. - Én kérek elnézést! - mormogtam úgy, hogy csak én halhassam.
Amikor Matthias pakolni kezdett az asztalról, körbenéztem a könyvtárban. Feltűnt, hogy már csak mi vagyunk itt, még az idegesítően pisszegő könyvtáros hölgy is eltűnt. - Hová tűnt innen mindenki? - tettem fel a költői kérdést. Hamarosan megjelent az egyik könyvespolc mögül a hölgy, az elegáns, konytba rendezett hajával, és igyekezett értésünkre adni, hogy ideje lenni mennünk. |
- Biztosan az van , teljesen biztos. - bólintottam szórakozottan. - Nem tudom... engem mindenesetre mindig is érdekelt ,hogy milyen kis aranyos Criky... - gondolkoztam el. Oké ez nem volt valami férfias mondat ,na sebaj. Időközben belemártotta a tollat a tintába. - Pedig már kezdtem félni! - viccelődtem mosolyogva. Ilyen is régen volt. Leírt pár mondatot majd megint intézett felém egy kérdést. - Igen , pontosan így! - bólintottam miközben elraktam a cuccaim. Csak a tintát hagytam elől. |
| Ismet gondolkoztam, hogy mit kene valaszolnom, vegul pedig ez tunt a legkezenfekvobbnek: - Bizonyara duhkezelesi problemaim vannak... - magyaraztam, habar szo sem volt semmi ilyesmirol, de jobbat nem tudtam mondani. Viszont tenyleg nem szoktam hisztizni. - Es engem az hol erdekel, hogy o mennyire cuki? - vontam fel a szemoldokom, kozben pedig belemartottam a tollam a tintaba, mindvegig a fiun tartva a tekintetem. - Meg a vegen azt talalod hinni, hogy meg akarom olni - folytattam. Utobbi mondatat egy mosoly-felevel nyugtaztam. - Szoval amit en csinalok az hiszti, de amit te, az teljesen normalis, barmifele hisztitol mentes tecekenyseg? - kerdeztem par perccel kesobb, mialatt lejegyeztem meg nehany mondatot. |
-Akkor mi volt ez ha nem hiszti? - vontam fel a szemöldököm.- Mi az ,hogy rá se nézel? - háborodtam fel rögtön. - Criky az egyik leg imádnivalóbb macska a világon ! - jelentettem ki. - Ez nem hiszti! - tettem hozzá gyorsan. Mikor a pennáját a tintásüveg fölé emelte finoman bólintottam egyet. Vajon mennyi lehet az idő? És nekem miért az időn jár az eszem? |
| Elgondolkoztam nehany pillanatra, hogy elfogadjam e az ajanlatat, vagy hagyjam figyelmen kivul. Vegul mikor a mugliismereti tanar gyilkos, es valoban szigort sugarzo szemparjara gondoltam, egyertelmuve valt, melyiket valasztom. - Kosz - nem kenyerem a tulzott halakodas. - Egyebkent eloszor is: nem szokasom hisztizni. Masodszor pedig: amig viselkedik, addig megcsak ra sem nezek - tettem hozza utolag, majd a tinta fole emeltem a tollamat es kerdon neztem ra. |
-Ha abbahagytad a hisztizést ,adok tintát...És ígérd meg ,hogy nem nyiffantod ki a macskám! - néztem rá komolyan. Őszintén szólva tinta töltésre is van bűbáj ,de az komplikáltabb és nehezebb úgyhogy azzal nem fáradok. Előbb adom neki a saját tintásüvegeim egyikét. Ismét a pergamen fölé görnyedtem. Úgy tűnik a könyvtárosnő megunta a próbálkozást ,vagy bezárt a könyvtár és lekéstük a vacsit. Bármelyik lehet. |
| Fogalmam sincs, mit tettem volna, ha a cicus nem szalad el, vagy ha a srac nem tunteti el egy varazsutesre a tintat a pergamenemrol. Igen, egy pillanatra el is felejtettem, hogy ilyet is lehet tenni. Remek otlet, el kell ismernem. Valamivel nyugodtabban visszaultem a helyemre. Fel sem tunt, hogy idokozben fel is pattantam a szekemrol. - Ja. Kosz - eroltetetten ravigyorogtam. - Talan tanithatnal nemi jomodort a kiscicadnak. Ra ferne - jegyeztem meg, majd a kezembe vettem a tollam. A tintaba martottam, es folytattam az irast. Jobban mondva csak folytattam VOLNA, mivel egy csepp tinta sem maradt a tartoban - Remek! Egyszeruen csodas! - kialtottam fel ismet. Nem eleg, hogy majdnem a karbaveszett a nehezen elkeszutett munkam, most mar befejezni sem tudom. Ez volt az utolso adag tinta, ami maradt... |
Amikor is kiömlött a tintája a pergamenre felnéztem. Hozzáteszem az enyémre is ment de sebaj. Kicsit most féltettem Criky-t ezért gyorsan cselekedtem.
- Suvickus! - intettem a pálcámmal mire a pergamen megtisztult. Criky felnézett az ölemből. Ahogy meglátta a lány tekintetét menekülőre fogta . Na se baj ,ez a macsek márcsak ilyen. Szegény lánynak nem sok tintája maradt. - Hát legalább mostmár tiszta.... - néztem a "jó" oldalát. |
| Hatarozott, es csoppet megemelkedett hangnemetol kicsit visszahokoltem. En kerek elnezest, hogy probalok aranyos lenni. Meg ha nem is teljesen oszinten - Hat oke - motyogtam, es ismetelten a hazira koncentraltam. Joslastan, bubajtan, szammisztika es mugliismeret kovette sorban egymast. Mar az utolso mondatokat firkaltam a pergamenemre, es akkor hirtelen elontotte a sotetkel tinta a lapomat. Duhtol izzo szemekkel neztem fel lassan, a hatas kedveert. Vegul a tekintetem a tunderi cicaeval talalkozott. - Meg. Fogom. Olni! - szurtem a fogaim kozott lassan, es megtelve haraggal. Amikor merges vagyok, akkor lehet a kegjobban hallani a hangomban az orosz akcentusom. Meg mindig nem sikerult megszeretnem, de pillanatnyilag nem is foglalkoztatott annyira a dolog, sokkal inkabb a macska. |
-Nem kell! - mondtam amikor feltette a kérdést. Eleve éreztem a hangjában ,hogy nem komoly, na meg ,hogy nézne már ki ha nem bírnák el egy fél éves macskával. Visszaraktam Criky-t az ölembe ,ezuttal ott és maradt. Tovább írtam a házimat. Igaz a kezemen egy szép mély vágás keletkezett a macsekom miatt . "Volt már rosszabb is." mondtam magamnak és szemernyi jelét sem adtam annak ,hogy fájna. Befejeztem ezt a házit is. Jött a rúnaismeret. Fordítsam le ezt a sok rúnát?! Na majd holnap óra előtt...vagy kaja helyett... |
| Nos, nem voltam teljesen biztos abban, hogy szerepel a "koszonom" szo a fogalomtaraban, de ugy tunt, megis. Legalabb nemi jomodor bele szorult is. A meglepeteseket egyre csak ujak es ujak kovetik. Figyeltem, ahogy egy kiscica maszik a fiu olebe, majd az asztalra, vegul pedig finoman a kezeire cuppan. Igazan mulattatott a jelenet, es ezt nem is probaltam meg leplezni. - Kell segitseg? - kerdeztem, egy csipetnyi gunnyal megfuszerezve. Nem gondoltam teljesen komolyan a kerdest, hiszen nem sokat arthat neki az a picike macsek. Viszont ha hirtelen verebbe valna (ami nem lenne itt tulsagosan meglepo), talan a segitsegere sietnek. |
Még nagyban morfondíroztam amikor a lány ismét megszólalt. Igencsak meglepetten néztem rá. - Tényleg! Kösz! - biccentettem. Rögtön el is kezdtem írni mindent amit tudok róla ,jó sokáig tartott ,hisz az egyik kedvenc lényem. Még nagyban írtam amikor Criky az ölembe mászott. Meglepetten néztem le a kis macskára aki ugyanolyan meglepetten nézett rám. Azt ,hogy miért ,azt nem tudtam. Hamarosan felmászott az asztalra és ott ráállt a pergamanemre. - Criky ! Sicc! - próbáltam elhesegetni a macskámat ,de az csak fejével követte a kezemet majd amikor tehetetlenül letettem ,rávetette magát. - Criky ! Húzd vissza a karmod a szentségit! - morogtam összehúzott szemmel. |
Bolintottam egyet jelezve, hogy tudomasul vettem, amit az iment mondott. A konyvtaros neni csunya pillantasat egy ugyanolyannal viszonoztam. Nagyon tekintelyes asszony lehet, foleg, hogy korulbelul senkit sem hatott meg ordoginek szant, de kicsit sem olyan pillantasa. Majd biztosan pont ra fognak hallgatni az ordogi palantak. Hamarosan visszatertem a hazi feladatokhoz, mar a sajatjaim mellett Indiraehoz is. A szemem sarkabol neha-neha Matthiasra pillantottam, es nagyonugy tunt szamomra, mintha szenvedessel toltene el az a bizonyos veszedelmes lenyekre szukseges iromany. Ismetelten mosolyra kenyszerultem. - Baziliszkusz - biztam benne, hogy eleg, ha csak ennyit mondok. Egyebkent nem igazan ertettem, miert is vagyok ezzel a gyerekkel ilyen kedves. |
Láttam ,hogy meglepte a szóáradatom. Mindenki megszokott lepődni,na sebaj. A kis "választ" figyelemre sem méltattam . Amikor is kimondtam a nevét ismét meglepődött. A bemutatkozás be kell valjam nagyon tetszet. Az orosz akcentus miatt el is mosolyodtam. Hoho! Én mosolygok? Nem kéne...
-Én Matthias McGorf vagyok . - mondtam el a nevem ha már megkérdezte ,majd kezet fogtam vele. Közben a könyvtárosnő idegesen nézett minket amolyan "Hallgassatok el!" féle képpen. Mindenképp el fogok hallgatni ettől a nézéstől ,biztosan. |
Meglepetten hallgattam a fiu valaszat. Mar csak azert is, mert azt hittem valami ironikus valaszt fogok kapni ismet, ehelyett viszont panaszaradat kovetkezett. - Mar majdnem sajnallak is - jegyeztem meg halkan, nem tudom mennyire hallhato hangnemben. Hamarosan ismet meglepetten neztem ra. Tudta a nevemet. - O vagyok, igen - bolintottam - Isidra Bedell szemelyesen, teljes eletnagysagban - gondoltam elmondom a teljes nevem, hatha azzal nincs tisztaban. Miutan kimondtam a nevemet, eros orosz akcentussal hagytak el a szavak a szamat. A nevem utan valamiert mindig ez tortenik. Gyuloltem, de nem tudtam ellene mit tenni. - Te pedig?! - nyujtottam fele a kezemet gondoltam megiscsak igy illik. Sosem voltam toppon nevmemoriaban, inkabb az arcokat tudom megjegyezni. |
[48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
